2010. október 24., vasárnap

11 naposan

Egyre nagyobb az élet a fészekben. A kicsik furakodnak, hangoskodnak. Élvezik, hogy tudnak már mozogni és a szemük is kinyílt. Az egyikőjük annyira kíváncsi, hogy ma reggelre ki is mászott a fészekből. Hiába raktam vissza, pár óra múlva megint kint volt. Sajnos ez láthatóan zavarja az anyát. A szoptatással eddig nem volt gond, szerencsére szépen kerekednek a kicsik, ahogy ez a képeken is látszik.




2010. október 21., csütörtök

8 naposak a picik

Egyre aktívabbak a csöppségek. Most már hallatszik, ahogy próbálják magukat átfúrni a fészken. Néha nyöszörögnek is. :-)
Ha jól számolom, november 26-án kerülnek eladó sorba. :-)




2010. október 18., hétfő

5 naposak a picik

Alig látni őket, minden idejüket a jó meleg fészekben, egy óriási szőrcsomó alatt töltik. Csak a széna és a szőr mozgásából látni ahogyan rendezkednek.
Néhány fotót azért sikerült készíteni róluk:




A színük már látható: vadas, fekete és vörös kisnyuszi lesz belőlük.

2010. október 13., szerda

Megszülettek a kis hurkák

Ma reggel 6 és 7 óra között megszülettek Kabóca első kicsinyei. Pedig már azt hittük, hogy megint csak bolondít minket, mint legutóbb. Még az állatorvos is csak hosszas vizsgálódás után mondta biztosra, hogy itt bizony szó sincs álvemhességről.
Sajnos csak 3 pici maradt meg a négyből, de ők és az anyuci is jól vannak.


Ha lehet, Kabóca most még éhesebb, mint valaha. A menüjét paradicsommal, uborkával és paprikával bővítettük, hogy legyen bőven a kicsiknek is mit enni.